Bemutatkozás

Az All-right Bt. eredetileg, 2004-ben, azzal a céllal alakult, hogy folyamatosan, magas színvonalú ellátást biztosítson a magyarországi kórházak részére. Az általunk kínált egyszer használatos termékek között szerepeltek általános, ápolási feladatok ellátásához szükséges eszközök, de speciális, az aneszteziológiában és intenzív terápiában használt készülékek, valamint különböző kórházi diagnosztikai berendezések tartozékai is.

A 2009. év mérföldkő volt vállalkozásunk fejlődésében. Ekkor bővítettük kínálatunkat a 3NS TEX tape-ekkel, és ebben az évben ismerkedtünk meg John Langendoennal, akinek a vezetésével megtartottuk az első Kinematic Taping alaptanfolyamot.  Azóta is folytatjuk ezen képzések teljes körű szervezését az egész országban. 2009. óta folyamatosan bővül az általunk szervezett kurzusok köre, s ezzel együtt oktatóink száma is.

Cégünk ma már vezető szerepet tölt be a gyógytornászok posztgraduális képzésében.

Különféle elasztikus tape-ek ma már könnyen beszerezhetők sokféle forrásból. Hiszünk abban, hogy csak a megfelelő szaktudással felhelyezett tape-ek tudják a kívánt hatást elérni a kezelések során. Ezért a gyógytornászok ez irányú szakmai továbbképzését folyamatos feladatunknak tekintjük.

Akik ebben a munkában részt vesznek:

Munkatársaink

Lukácsy-Fábián Eszter

Márton Lajos
marton.lajos@all-right.hu
+36 30 686 5432

Lukácsy-Fábián Eszter

Bíró Dorka
biro.dorka@all-right.hu
+36 30 877 0077

Lukácsy-Fábián Eszter

Jánvári Béla
janvari.bela@all-right.hu
+36 30 748 1087

Oktatóink

Lukácsy-Fábián Eszter

Pataki Dalma

1985-1988    OTE, Eü-i Főiskolai Kar Gyógytornászképző Szak
1988-2000    Jahn Ferenc Kórház, Budapest
2000-2013    Szevermed Gerincgyógyászati magánrendelő, Budapest
2013-            Therapy4U Gerincterápiás Központ és Medical Fitness Stúdió

Továbbképzések:

1999-2005    McKenzie A,B,C,D,E Budapest
2000-2004    MGYT OMT csoport Norvég manuálterápia: váll-vállövi komplexum, csípő-, térdízületi komplexum, lumbális gerinc-medence komplexum, nyak, kurzusok Budapest
2007             Perifériás Idegmobilizálás, Budapest
2007-2009    IMTA / MGYT: Maitland-féle Manuálterápia, nemzetközi vizsga, Budapest
2009             Advanced Post Garaduate Kinetic Taping Seminar, upper/lower quarter
2009             Taping oktató
2012             Neurodinamika oktató

Lukácsy-Fábián Eszter

Lukácsy-Fábián Eszter

2000-2004 SOTE Egészségügyi Főiskolai Kar, Gyógytornász Szak
2004-2006 Fővárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórház, Baleseti Sebészeti Osztály
2006- Scolinea Gyógytorna
2007- Szakmai továbbképzések tolmácsolása

Továbbképzések:

2005, 2008 Schroth-terapeuta képzés, Bad Sobernheim
2005, 2006 McKenzie A,B,C, Budapest
2005 Mulligan manuálterápia A,B, Zalaegerszeg
2007 Idegmobilizáció, Budapest
2007-2009 IMTA / MGYT: Maitland-féle Manuálterápia, 1. és 2a. szint, Budapest
2009 Neurofiziológiás taping koncepció, Budapest
2009 Taping oktató
2018 Maitland-féle Manuálterápia, 2b. szint, Bécs

Nyelvtudás: Német felsőfok, angol középfok

Lukácsy-Fábián Eszter

Jánosiné Fecske Ildikó

Gyógytornász, Schroth terapeuta, Maitland manuálterapeuta

2012-ben a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai karán szereztem a gyógytornász diplomám. Traumatológián, reumatológián és mozgás rehabilitáción szereztem eddigi tapasztalataim nagy részét, de gyermekek tartásjavító tornája mellett gyógyúszással is foglalkoztam. Továbbiakban pedig ezen az úton haladva végeztem el a gerinckorrekciókhoz kapcsolódó tanfolyamokat is.

Továbbképzések:

Acu-Tape alap- és haladó tanfolyam
Gerinckorrekció és tartásjavító modul
Schroth terápia
Moxa és köpöly alaptanfolyam
Neurodinamika
McKenzie A
Maitland manuálterápia
Szegmentális stabilizációs tréning az ágyéki gerinc-medence komplex rehabilitációjában
Self Myofascial Release
Flossing
FDM
Visceralis manipulatio abdomen

Lukácsy-Fábián Eszter

Rajnay Kata

2010-2015: BIK
2014-2017: Hermina Hidegterápiás Központ
2015-2017: Moove
2015-2017: SpineLine Rendelő
2017-: Gyógytornászda

Továbbképzések:

2006-2010. SE Egészségtudományi Kar, Gyógytornász Szak
2009-2010 Magyar Reumatológiai Alapítvány, Budapest, Függesztőrács terapeuta tanfolyam A , B , C , D
2010. április 3NSTEX, Budapest, Mechanikal Taping-alaptanfolyam
2010. október R-med, Budapest, Funkcionális tréning tanfolyam
2010. november 3NSTEX, Budapest, Mechanikal Taping-alsó végtag haladó tanfolyam
2010. november All-right Bt., Budapest Szegmentális stabilizációs tréning az ágyéki gerincen
2010. december 3NSTEX, Budapest, Mechanikal Taping-felső végtag haladó tanfolyam
2010. november McKenzie Intézet, Budapest, McKenzie ‘A’-lumbális gerinc tanfolyam
2011. október Budapest, Perifériás idegmobilizáció tanfolyam
2012. január Viszen Kft., Budapest, Mulligan-féle manuálterápiás tanfolyam A+B kurzusa
2012. szeptember R-med, Budapest, TRX Sports Medicine Suspension Training Course
2014. április- 2016. február Maitland Concept- manuálterápiás képzés, Budapest
2014. október- 2015. november Anatomy Trains- izompólya manuálterápiás lazítási technikái, Budapest
2016. március FRSB (Fascial Release for a Structural Balance) Manuálterapeuta, Budapest

Lukácsy-Fábián Eszter

John Langendoen-Sertel

• MSc, Grad.OMT, B.PT
• Sport fizioterapeuta (labdarúgás: Korea, Irán, jégkorong: Oroszország)
• Manuálterápia szakoktató (IMTA)
• OMT és Kinematic Taping® concept instructor
• Fizioterápiás Rendelő Kemptenben

Asszistens & fordító – Bob Elvey (1989-1995)
Gyakorlat – G-J Kleinrensink Erasmus Egyetem, Rotterdam

1976 B.PT (Bachelor fizioterapeuta) Gyógytornász Akadémia, Rotterdam (NL)
1976 – Magánpraxis, Manuálterapeuta & Sportfizioterapeuta (pl.: Koreai nemzeti labdarúgó válogatott FIFA világbajnokság 2002, 2006, Orosz jégkorong válogatott 2005-2007, Iráni nemzeti labdarúgó válogatott 2009)
Tanácsadó / Személyi edző

2007 – Kinetic Taping® / Neurophysiological Taping Concept® oktató
2006 Sportfizioterapeuta, németországi elismerése
2005 – Az IFOMT (International Federation of Orthopaedic Manipulative Therapists) Oktatási Bizottságának tagja.
2005 – A Manual Therapy című újság (Elsevier) Nemzetközi Tanácsadó Testületének tagja
2003 Master fokozat (MSc), a Fájdalom Management tudományában a Wales-i Egyetemen, Cardiff
2002 – Vizsgáztató a Manuálterápiás tanárok vizsgáin (IKK-bizottság)
2000 – Coordinator of the multidisciplinary curriculum of the Interdisciplinary Forum for Cranio-Facial Syndromes (IFCFS)
1999 -2007 A Német Manuálterápiás Társaság (DVMT) OMT oktatási bizottságának elnöke
1996 Az Ortopédiai Manuálterápia, Maitland® Koncepció (IMTA) oktatója.
1994 Ortopédiai Manuálterápia diploma, Curtin University Perth, W-A
1982 Akupunktúra & fül akupunktúra (NVVF NL) diploma